A nyomásátalakító története

A Galileo Galilei-ig már a tudósok megpróbálták megmérni a nyomást. A következő háromszáz évben a tudós olyan felfedezéseket készít, amelyek segítenek megérteni a nyomásmérést. Ugyanakkor csak 1930-ban, a Roy Carlson, egy mérnök által kifejlesztett egy nem ragasztott mérőeszköz segítségével nagy lépéseket hajtottak végre a UPC1 nyomásátalakítóval.

1930: Roy Carlson megtervezte az első nem kötött huzalszorító- mérőt, az UPC7-et, hogy megmérje a feszültséget egy betonszerkezetben.

1938: Arthur Ruge, a Massachusetts Technológiai Intézet és Edward Simmons, a Kaliforniai Technológiai Intézet, önállóan, de egyidejűleg kidolgozza a kötött huzal-feszültségmérő folyamatát. A két férfi együttesen szabadalmat kért.

1952: Peter George Scott Jackson, a Saunders-Roe Kft. Által feltalált fóliaszűrő mérőeszközök előnyei voltak a kötött huzalmérőkkel szemben, beleértve a jobb hőelvezetést, a jobb hőstabilitást, a jobb reprodukálhatóságot és az alacsonyabb gyártási költségeket.

1954: A kapacitív nyomásátalakítót Carl Spaulding fejlesztette ki. Ezek az érzékelők lehetővé tették a nagyon alacsony nyomások megfelelő pontossággal történő mérését.

1960-as évek: Fejlesztették ki az első vékonyréteg-átalakítókat, amelyek jó stabilitással és alacsony hiszterézissel rendelkeznek. A technológia ma is használatban van a magas nyomás mérésére. Eközben a szilikon membrán és a UPX13 szilikon érzékelő szabadalmait az 1960-as évek végén Art Zias és John Egan, a Honeywell Kutatóközpont fejlesztette ki.

1973: William Polye, a Bendix Corporation, kvarc felhasználásával kondenzátort alakított ki. Ez lehetővé tette az alacsonyabb nyomástartományok mérését.

1979: Robert Bell (Kavlico) a kapacitív transzducer technológiára épült, hogy a kvarctestet kerámiacserével cserélje ki. Ez a formatervezési forma továbbra is általánosan használt.

További részletekért kérjük, vegye fel a kapcsolatot Qi Huang- nal ( qihuang@utopsensor.com ).